A tökéletes elnök, aki rapper, énekes, zsoké, autóversenyző és katona egyben

Hol vagyunk mi ehhez képest?

Gurbanguly Berdimukhammedow (ígérjük, többet nem írjuk le a nevét) 2006 óta Türkmenisztán elnöke, pontosabb kifejezéssel élve: diktátora. Ígéretesen indult a sztori, mert kifejezetten törekedett rá, hogy elkerülje elődjére, Türkménbasira jellemző erős személyi kultuszt, de végül nem tudott ellenállni a dicsőség hívogató szavának és beszippantotta az arany lovasszobor, a raliversenyzés és a fehér főváros mérhetetlenül veszélyes háromszöge.

Az elnök rendkívül tehetséges és népszerű politikus, amit remekül bizonyít, hogy 2017-ben 98 százalékkal választották újra az ország élére, sőt, egyre jobban kedveli a nép, mert 2012-ben még csak 97 százalékon állt. A tavalyi voksoláson 97,27 százalékos volt a részvétel, ami már politikailag is bőven érvényes, ugye. Itt tehát a demokrácia ünnepéről beszélhetünk!

Nyolc ellenzéki jelölt indult, nekik összesen sikerült 2 százalékot gyűjteni, micsoda inkompetens bagázs. A 61 éves elnöknek ráadásul akkora mázlija van, hogy pont 2016-ban törölték el az alkotmány azon kiegészítését, mely szerint csak 70 éves koráig elnökölhet valaki, így élete végéig vezetheti Türkmenisztánt. Hivatali idejének hossza is növekedett, 2017-ben már 7 évre választották meg, csakhogy ne tökölődjünk ilyen sűrűn választásos hülyeségekkel.

Az elnök viszont nem csupán kiváló államférfi, több területen is otthonosan mozog. Politikai karrierje előtt fogorvosként dolgozott, de az ország élén megmutatta többrétű és elvitathatatlan tehetségét.

A katona

Képzelj el egy kellően idióta, hollywoodi, ZS-kategóriás akciófilmet, lehetőleg a 80-as évekből, Chuck Norris és/vagy Sylvester Stallone, esetleg Jean-Claude Van Damme főszereplésével, bár utóbbi inkább bunyóban utazik. Ha ez megvan, akkor szórj rá egy csipetnyi személyi kultuszt a rendületlenül tapsoló harcostársak képében, és meg is kapod a következő videót.

Ha a fegyverek látványa és használata nem volna elég, az elnök késeket is dobál, bizonyítva szerteágazó harci képességeit.

Az autóversenyző

Az elnök egy szép májusi napon ellátogatott egy nemzetközi raliverseny országos selejtezőjére, hogy az egyik miniszterével találkozzon.

Itt elképesztő dolog történt vele, nem fogod elhinni.

Az egyik pillanatban arra eszmélt, hogy BMW-je tökéletesen megfelel a verseny műszaki követelményeinek, ezért úgy döntött, maga is rajthoz áll. Navigátora a fia lett – aki mellesleg az ország külügyminiszter-helyettese.

Ami ezután történt, az már tényleg elképesztő, szinte csodaszámba megy, a nézők és a szervezők sem hitték el, amit látnak.

Az elnök volt a leggyorsabb a pályán, így megnyerte a versenyt!

Erről sajnos csak a fenti kép elérhető, de egy amolyan szabadedzés jellegű videót sikerült találnunk:

Az énekes

Ez különösebb magyarázatot nem igényel, álljon csak itt a videó, mindenkinek, aki szereti:

A DJ

Nem csak gitározni és énekelni tud, ha kell, a lemezeket is remek ütemben pörgeti, itt az elnöki mix, a türkmén disco’s hit, nem mondom, hogy belemászott a bugi a lábamba, de alászedi rendesen:

A rapper

A zene türkmén tengerén evezünk továbbra is, egy stílus nem tehetség, két stílus féltehetség, a három viszont már megkérdőjelezhetetlen zenetudóssá teszi az embert.

Az elnök az unokájával írt közös rapszámot, nem tudjuk, hogy melyiküknek volt az ötlete, a téma Türkmenisztán.

A werkfilmet itt tudjátok megnézni, egy how it’s made stílusú örökérvényű klasszikus lett belőle, elég ha annyit mondunk, hogy egy teljesen üres autópályán bicikliznek ketten, aztán kicsit gyúrogatnak, rá kell készülni a szövegírásra.

A dal:

A zsoké

Egyszer rajthoz állt egy lóversenyen is, legalábbis erről kering egy videó a Youtube-on. A türkmén médiumok annyira nem forszírozták ezt, mert az elnök ugyan megnyerte a versenyt, de utána leesett a lóról. Nem lettünk volna a hátas helyében utána.

+2: az aranyszobor és a fekete autók

Intézkedései közül is érdemes szemezgetni néha, mert itt is igyekszik kitűnni az unalmas politikusok sorából. Aşgabat-ból, a fővárosból év elején kitiltották a fekete színű autókat.

Az elnök kitalálta, hogy fehér várost csinál Aşgabat-ból, ezért elkezdték fehér márvánnyal beborítani az épületeket, a fekete autók importját 2015-ben be is tiltották. Eddig elnézők voltak azokkal szemben, akiknek korábbról van ilyen kocsija, de 2018 első napjával lejárt a türelmi idő, a hatóságok lefoglalhatják az autókat kötelező átfényezésre.

Szintén a fővárosukhoz kapcsolódik: 2015 májusától egy 24 karátos arannyal bevont bronz szobor néz a városra egy 20 méter magas márványszikláról. Az elnököt ábrázolja. Az állami közlemények viszont mindenkit megnyugtattak: a közakaratnak engedelmeskedtek a szobor megépítésével.

Türkménbasi egy icipicit túltolta

Az előző elnök, Saparmyrat Nyýazow, vagy ismertebb nevén Türkménbasi a fasorba állítja utódját saját ötleteivel, amikből csak néhány:

  • a Türkménbasi név, amit magára aggatott, nagyjából azt jelenti, hogy minden türkmén atyja
  • például(!) betiltotta az operát, a cirkuszt, a szimfonikus zenekarokat, az algebrát, a fizikát, az internetet, a dohányzást, a szakállat, a hosszú hajat és a sminket
  • az állami tévében a logó helyén az ő feje volt, hol vagyunk mi ehhez képest?
  • 75 méteres aranyszobrot építtetett magáról, ami mindig a Nap felé fordult
  • átnevezte a hónapokat: a januárt saját magáról, az áprilist édesanyjáról, a szeptembert az általa írt könyvről
  • kitiltotta a fővárosból a kutyákat, mert büdösnek találta őket
  • az összes vidéki könyvtárat és kórházat bezáratta, haszontalan kiadásnak tartva ezeket
  • betiltotta a videojátékokat
  • :DD:D és ez: közbenjárt Allahnál, hogy aki háromszor elolvassa a könyvét, automatikusan SZABADJEGYET KAPJON A PARADICSOMBA!