Továbbra sem a szakszervezettel tárgyal a Suzuki

Azt mondják, az üzemi tanáccsal hamarosan megállapodnak.

Az esztergomi Suzuki-gyár körüli konfliktusok akkor kezdődtek, amikor a Vasas Szakszervezeti Szövetség alapszervezetet akart létrehozni az üzemben, ám a cég vezetése rögtön kirúgta azt a munkást, aki annak élére állt volna.

Az eljárást később a cég azzal indokolta, hogy a gyárban már működik egy Üzemi Tanács, ami lényegében olyan, mint egy szakszervezet.

A közel másfél évtizede ott dolgozó férfi kirúgása miatt azonban a dolgozók egyre nagyobb ütemben kezdtek belépni az új szakszervezetbe, ráadásul közben ellenzéki pártok országgyűlési képviselői is megjelentek az üzemnél, mondván, elfogadhatatlan az ilyen mentalitás. A multi végül velük sem volt hajlandó tárgyalni.

"Minden esti műszakban kötelező a másfél óra túlóra"

"Minden esti műszakban kötelező a másfél óra túlóra"Lapunknak megszólalt az esztergomi Suzuki-gyár egyik dolgozója is, akinek saját érdekében nem közöljük a nevét. Mint mondta, alacsony bérek, rossz munkakörülmények, kötelező túlórák vannak a gyárban (a cég helyszínen tartózkodó vezetője szerint ugyanakkor még a 250 órás túlórakeretet sem használják ki).

A Magyar Suzuki Zrt. és az Üzemi Tanács szerdán közös közleményt adott ki, amiben arról tájékoztatnak, hogy a bértárgyalások december óta folyamatosan zajlanak, és akár még ebben a hónapban megegyezhetnek.

Azt írták, hogy a négy javaslatból az éves bónuszról és a béren kívüli juttatások megemelt összegéről már megegyeztek, a béremelésekről azonban még folynak az egyeztetések.

Ám a cégvezetés és az Üzemi Tanács akármilyen eredményre is jusson, a szakszervezet körüli vaskezű eljárás még további elégedetlenséget szülhet.