Egy soha vissza nem térő esély: Újpest példát mutatna a budapesti kerületeknek

"Lehet értelmes ellenzéki együttműködést is kialakítani, anélkül, hogy feladnánk a nemzeti alapú politizálást."

Az Index hozta le, hogy az újpesti ellenzék (MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd) felsorakozott a korábbi KDNP-s politikus, Szalma Botond mögé, így az őszi önkormányzati választáson a fideszes Wintermantel Zsoltnak egyetlen kihívója lesz. A magát jobboldalinak, kereszténynek és demokratának meghatározó politikus egyáltalán nem ismeretlen a IV. kerületi közéletben, többek között felszólalt

  • a rabszolgatörvény,
  • az újpesti kormánypropaganda, 
  • és a helyi fideszes rezsim

elleni közös ellenzéki tüntetésen is még február elején.

Szalma Botond a polgármesteri jelölését megerősítette egyébként az Indexnek. A portálnak azt mondta, hogy a pártok olyan embert kerestek, aki biztosan „nem megvehető", és abban állapodott meg az ellenzéki pártokkal, hogy Újpest a jövőben nem a garázdálkodás terepe lesz, hanem mindenki dolgozni fog a kerületért.

A NER-t többször kritizáló politikus közölte azt is, hogy az ellenzéki polgármester-jelöltséget szívesen vállalja, de ettől nem lesz más az értékrendje: ő továbbra is keresztény, demokrata és jobboldali. Nagy lejárató kampányra és támadásokra számít, de - mint mondta - „félni csak az unokáimtól félek”.

Már megkezdték

Egyébként a bejelentést követően be is indult a kormánypárti gőzhenger. Az Origo nevű propagandalap egy betározott lejárató cikkel máris jelentkezett. Hozzá kell tenni azt is, hogy a "közvélemény-kutatók" az utóbbi napokban már szondáztatták az újpesti választópolgárokat, többek között ilyen irányított/sugalmazó kérdésekkel: "szavazna-e Ön Szalma Botondra, ha kiderülne, hogy korrupciós ügybe keveredett?".

Az Index cikkéből egyébként kiderül, az ellenzéki pártok egyöntetű véleménye, csak egy széleskörű összefogás képes legyőzni a Fideszt helyben.

Szabó Balázs, az Újpesti Jobbik alelnöke lapunknak Szalma Botond jelölésével kapcsolatban úgy fogalmazott, ez egy soha vissza nem térő esély arra, hogy Újpesten leváltsák a Fideszt.

"Példát szeretnénk mutatni a többi budapesti kerületnek és más magyarországi városoknak"

- szögezte le, hozzátéve: az a tény, hogy egy keresztény, jobboldali embert kértünk fel, akinek tisztessége és becsületessége megkérdőjelezhetetlen, az azt mutatja,

hogy lehet értelmes ellenzéki együttműködést is kialakítani, anélkül, hogy feladnánk a nemzeti alapú politizálást.

A párt alapszervezetének alelnöke úgy véli, az Újpesti Jobbik ezzel a döntéssel jó üzletet kötött, egy budapesti kerületben - ahol története kezdete óta mindvégig marginális szerepben volt - Szalma Botond győzelme esetén döntéshozó pozícióba kerülhet.

"Wintermantel Zsoltot nem azért kell leváltani, mert fideszes, vagy mert a NER meghosszabbított keze és helyi végrehajtója, hanem azért, mert 9 év alatt bebizonyosodott, hogy nem tudott élni a belé vetett bizalommal, Újpestet nem jól és végtelenül arrogánsan vezeti"

- hangsúlyozta a jobbikos politikus.

(Címlap- és borítókép: Szalma Boton - fotó: Béli Balázs / Alfahír)