Rendkívül közel egymáshoz a topcsapatok az időmérő előtt

Rendkívül közel egymáshoz a topcsapatok az időmérő előtt

Szabadedzéshez mérten meglehetősen izgalmas 50 percet hozott a Magyar Nagydíj utolsó gyakorlása, Hamilton és Verstappen is megdöntötte a pályacsúcsot, de a Ferrari is a sarkukban van Vettel révén.

Nem indult könnyen: a tegnapi első két szabadedzés az eső miatt nem volt teljes értékű, most pedig a Formula-2-es betétfutamon elfüstülő autó miatt komoly mennyiségű olaj került az ötös kanyarban az aszfaltra, ezért tíz perccel tolták az FP3 kezdését.

A semlegesítő por óriási felhőt generált, amikor átmentek rajta az F1-esek, eleinte csúszott is, de folyamatosan javult a kanyar állapota.

Az első szektorban látványosan erős a Ferrari, viszont hasonlóan kirívó a lemaradásuk a lassú kanyaros részeken, ezeken a szakaszokon messze vannak a Mercedestől és a Red Bulltól is.

Az összképet tekintve mégis jó helyen állnak, Lewis Hamilton egy perccel a vége előtt, 13 ezreddel végzett az élen Verstappen előtt, de még Vettel is tizeden belül volt. Egyelőre úgy tűnik, hogy a top3 csapat, azon belül is a Hamilton-Verstappen-Vettel hármas hasonló tempóra képes, ami mindenképp jó hír az izgalmak szempontjából.

FP3