Na jó, most akadt ki a pofátlanság-méter: gyerekekkel játszaná ki a zárt kapus meccseket a Craiova

Na jó, most akadt ki a pofátlanság-méter: gyerekekkel játszaná ki a zárt kapus meccseket a Craiova

Az európai szövetség (UEFA) által elrendelt zárt kapus mérkőzésrendezés ellenére közönséget toboroz a Craiova az AEK Athén elleni csütörtöki El-selejtezőre - írja a Mediafax hírügynökségre hivatkozva az MTI. 

A híradás szerint az Universitatea Craiova az UEFA szabályzatának arra a bekezdésére hivatkozva látott neki a nézők toborzásának, hogy a zárt kapus mérkőzések nézőterén "megfelelő felügyelet mellett" ott ülhetnek futballiskolák és -akadémiák 14 év alatti növendékei, akik számára ingyenes belépést kell biztosítani.

Ennek megfelelően az egész régióban elkezdődött a 14 év alatti nézők és kísérőik toborzása, akiktől azt várják, hogy biztatják majd a csapatot.

Amint a Mediafax hírügynökség megemlítette: Romániában a bukaresti Rapid, Törökországban pedig az isztambuli Fenerbahce nemzetközi mérkőzésén fordult már elő, hogy gyermekek és nők népesítették be a lelátókat olyan mérkőzésen, amelyet az UEFA által kirótt büntetés miatt nézők nélkül kellett lejátszani. Az UEFA szabályzata szerint a vendégcsapat 200 szurkolóját is be kell engedni a lelátókra. A román csapat a harmadik fordulóban az AEK Athénnal találkozik.
 
Az UEFA a Craiova-Budapest Honvéd múlt csütörtöki mérkőzésen történt rendbontás miatt büntette a román klubot azzal, hogy a következő három nemzetközi mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania - ebből a harmadiknak a végrehajtását két évre felfüggesztette -, és 60 ezer eurót kell fizetnie. A kispesti együttes tizenegyes-párbajban bukta el az El-selejtezős párharcot. A craiovai mérkőzésen a román szurkolók válogatott magyargyalázó rigmusokkal kedveskedtek a vendégeknek. "Trianon" feliratú pólókat viseltek, illetve többek között azt skandálták:

"A döglött magyar a jó magyar!"

A románok 120. percében, miközben a játékosok egymással "kakaskodtak", a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok. 

A meccset azért nem fújták le, mert a román csendőrség cinikusan közölte, hogy ebben az esetben "nem tudja garantálni" a sportolók és a játékvezetők biztonságát. A Honvéd óvást nyújtott be, amelyet az UEFA hétfőn elutasított, sőt a Honvéd ellen is eljárást indítottak a szerintük szélsőséges szurkolói rigmusok miatt.  A magyar csapat így nem folytathatja szereplését az El-ben.

Az UEFA legalizálta az erőszakot és a gyűlöletet

A magyar sportdiplomácia ismét kudarcot vallott. A botrányos Craiova - Honvéd mérkőzésen történtek után nem zárták ki azt a román csapatot, amely hanggránáttal dobálta meg a mérkőzés játékvezetőjét, illetve az egész mérkőzésen magyarellenes és rasszista kifejezéseket skandáltak a szurkolói.