Varga Judit bukta a 300 ezres lakhatási támogatását

Varga Judit bukta a 300 ezres lakhatási támogatását

És mindezt csak azért, mert ő lett az új igazságügyi miniszter. A szomorú hírről az mfor.hu számolt be, ugyanis a portál kiszúrta, hogy Varga Judit friss vagyonnyilatkozatában már nem szerepel ez a tétel. 

Az újgenerációs NER-politikus a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkáraként még úgy érezte, jogosult volt a 300 ezres támogatásra, mivel a nevén valóban nem volt budapesti ingatlan. Ezt a képet árnyalta, hogy a férje, Magyar Péter (a Diákhitel Központ Zrt. vezetője)viszont rendelkezik egy fővárosi lakással, amit az Airbnb-n keresztül ki is adtak, és ebből körülbelül 4 millió forintos bevételük is volt.

Kínos, de a jogszabályok szerint a lakástulajdonlásnál az állami vezető házastársának lakásviszonyait is figyelembe kell venni.