A Facebook azt állítja, európai felhasználók beszélgetéseiről nem készítettek leiratot

A Facebook azt állítja, európai felhasználók beszélgetéseiről nem készítettek leiratot

Európai felhasználók nem voltak érintettek azon kísérleti projektben, amelynek keretében a Facebook lehallgatott és leiratozott bizonyos beszélgetéseket - szögezte le csütörtöki közleményében a közösségi oldal.

"Egyetlen európai uniós felhasználó sem volt érintett"

- emelte ki Alex Dziedzan, a vállalat szóvivője a Politico brüsszeli hírportál által ismertetett kommüniké szerint, amit a Magyar Távirati Iroda szemlézett.

A Facebook szerdán elismerte, hogy az Egyesült Államokban - állítólag a felhasználók engedélyével - lehallgatott az oldalhoz tartozó Messenger alkalmazáson keresztül folytatott bizonyos beszélgetéseket, amelyekről mesterséges intelligencia segítségével leiratot is készített. Majd a beszédfelismerési technológia javítása érdekében ezek pontosságát alvállalkozók ellenőrizték, akiknek ehhez meg kellett hallgatniuk az anonimizált felvételeket.

A híroldal szerint mivel európai felhasználók nem érintettek, így nem valószínű, hogy hivatalos vizsgálatot fog indítani az ügyben a dublini nemzetközi székhelyű vállalat európai adatvédelmi sztenderdjeit ellenőrző ír hatóság.

Az amerikai jogszabályok értelmében az internetes platformok készíthetnek hasonló leiratokat, de csak amennyiben ezt nyilvánvalóvá teszik az általános szerződési feltételeikben. A Facebook azt közölte, hogy csak olyan felhasználók beszélgetéseit rögzítették, akik ahhoz kifejezetten hozzájárultak, az ugyanakkor nem világos, hogy ők tisztában voltak-e azzal, hogy mit fognak majd kezdeni ezekkel.

A magyar Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke eközben csütörtökön bejelentette, hogy a magyar hatósághoz még nem érkezett panaszbeadvány az ügyben, de amennyiben érkezne a NAIH élni fog a GDPR-ban, az EU adatvédelmi rendeletében rögzített hatáskörével, és Magyarország területén meg fogja tiltani az adatkezelést, azaz a beszélgetések kiadását.

Betámadja a Facebookot a magyar adatvédelmi hatóság

A Facebooknak írásbeli garanciát kell adnia arra, hogy nem adja ki a felhasználók beszélgetéseit harmadik félnek, ha ez nem történik meg, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) ideiglenes intézkedésként megtiltja az adatok kiadását - közölte Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke csütörtökön az MTI-vel.