Példátlan kegyeletsértés: halomba hányva, egy mezőn kötöttek ki a hajmáskéri első világháborús katonatemető sírkövei

Példátlan kegyeletsértés: halomba hányva, egy mezőn kötöttek ki a hajmáskéri első világháborús katonatemető sírkövei

A nemzet megbecsülése és részvéte került szemétre.

Egy hajmáskéri lakos még augusztus elején jelezte a közösségi médiában, hogy kutyasétáltatás közben megdöbbentő dologra bukkant a település határában:

egy mezőn ugyanis, egyéb illegálisan lerakott építési hulladék társaságában, halomba hányva, összetörve megtalálta a helyi katonatemető eredeti első világháborús sírköveit.

A súlyosan kegyeletsértő, és nem mellesleg környezetszennyező eset joggal váltotta ki a hadisírgondozás iránt iránt elkötelezett civilek, illetve a helyiek haragját.

A felújított temetőt ugyanis még idén márciusban adta át dr. Vezekényi Csaba, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára, a Honvedelem.hu beszámolójában pedig világosan látszik, hogy az eredeti síremlékeket valamiért új kőkeresztekre cserélték.

A megoldás már csak azért is érdekes, mert a katonai temetők felújításánál a bevett gyakorlat - a terület megtisztítása és növényzet karbantartása mellett - a már meglévő síremlékek letisztítása, a feliratok újrafestése, esetleg a súlyosan megrongálódott síremlékek cseréje szokott lenni. Hiszen a cél pontosan a megőrzés és a helyreállítás.

Hajmáskéren úgy tűnik nem ez volt a helyzet.

A hadisírok és katonai temetők felújításában illetékes Honvédelmi Minisztériumtól egy hete hiába várjuk a válaszokat többek között azokra a kérdéseinkre, hogy:

  • Pontosan melyik cég volt a felújítás kivitelezője, és a Honvédelmi Minisztériummal állt-e szerződéses viszonyban?
  • A Honvédelmi Minisztérium szakemberei ellenőrizték-e a kivitelezés során, hogy mi történik a korábbi sírkövekkel, volt-e tudomásuk arról, hová kerülnek a régi síremlékek?
  • A temető felújítása kapcsán miért volt szükség az eredeti síremlékek teljes lecserélésére és miért nem volt elegendő azok megtisztítása, felújítása?
  • A minisztérium tervez-e lépéseket tenni az ügyben, és ha igen, akkor konkrétan milyen intézkedés várható?

Miután a minisztériumtól nem kaptunk választ, levélben kerestük meg a hajmáskéri önkormányzatot, ám egyelőre ők sem válaszoltak érdeklődésünkre. Amint érdemi reakció érkezik, természetesen be fogunk számolni róla.

A nemzet megbecsülése és részvéte került szemétre

A kirívó kegyeletsértés már csak azért is feltűnő és kifejezetten elszomorító, mert a hajmáskéri katonai temető eredeti síremlékeit 1926-ban nagyszabású közadakozás keretében állították föl, melyhez Veszprém megye lakosai és neves közéleti személyiségei több millió koronával járultak hozzá. A Pápai Hírlap korabeli cikke így számolt be a gyűjtés aktuális állásáról:

A sírkövek már csak azért is különlegesek voltak, mert a hősi halált halt katonák neve mellett azt is feltüntették rajtuk, hogy pontosan kinek a jótékony ráfordításából sikerült felállítani őket.

Az össze-vissza tört síremlékekről készült korábbi felvételeken, de az iveszpremlap.hu alábbi videóján is jól láthatók a feltüntetett adományozók:

!(youtube-video://QW_RahZHxss)

A hősi halottak nyughelyéről készült korábbi fényképek nem tanúskodnak arról, hogy a síremlékekben visszafordíthatatlan károk keletkeztek volna, vagy tömegesen dőltek volna ki a helyükről, így a barbár beavatkozás enyhén szólva sem tűnik indokoltnak. (Egyébként, bár az új képeken nehéz pontosan megállapítani, az sem túl megnyugtató, hogy az új sírkövek mintha jóval szellősebben állnának, mint a régiek, így az is kérdéses, hogy mindegyik katona földi maradványai fölé került-e síremlék.)

A kérdés már csak az, hogy a község önkormányzata és a Honvédelmi Minisztérium mit lép a történtekre, illetve felelősségre vonják-e a kivitelezőt a véghez vitt pusztításért?