Több száz millió dolláros amerikai katonai segély érkezik Ukrajnába

Több száz millió dolláros amerikai katonai segély érkezik Ukrajnába

Washington engedélyezte csaknem 400 millió dollár katonai segély folyósítását Ukrajnának - erősítette meg Kijev washingtoni nagykövetsége a hírügynökségekben megjelent információkat.

A külképviselet a Facebook közösségi portálon azt írja, hogy 250 millió dollárt az amerikai védelmi minisztérium költségvetéséből irányoznak elő Ukrajnának, 141,4 millió dollárt pedig a külügyminisztérium büdzséjéből.

A segély haditechnikai eszközök és hadfelszerelések beszerzésére, valamint szolgáltatásokra fordíthatók, erősítendő az ukrán hadsereg védelmi képességét.

"Ez a katonai támogatás az Egyesült Államok részéről az ukrán népnek az orosz agresszió elleni harchoz az országaink stratégiai partnerségéről tanúskodik, és komoly hozzájárulás jelent az európai és az euroatlanti biztonság megerősítéséhez"

- írta az ukrán nagykövetség.

Az UNIAN hírügynökség azt írta, hogy a szóban forgó összeg folyósítását korábban visszatartotta Washington, miután Donald Trump amerikai elnök utasította Mark Esper védelmi minisztert és John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadót az Ukrajnának szánt katonai segélyprogram felülvizsgálatára.(MTI)