A megölt nők már nem fognak szülni – tüntetés a parlament előtt

A megölt nők már nem fognak szülni – tüntetés a parlament előtt

A megölt nők már nem fognak szülni – ezzel az erős felütéssel üzentek a magát családbarátnak nevező kormánynak jogvédő szervetek amiatt, hogy Magyarországon a családon belüli erőszakot nem veszik elég komolyan a hatóságok, avagy

családot nem csak alapítani kell, hanem egészségben, biztonságban tartani is.

A Nőkért Egyesület, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és a SzabadNem Blog szombat délután közös demonstrációt tartott a Kossuth téren, performanszuk során pedig nőket takartak le, utalva a számos halálos áldozatra.

A tüntetés szervezői Facebook-eseményüknél azt írták, az ilyen gyilkosságok nem "sajnálatos tragédiák", hanem kellő szakmai ismeretek birtokában, megfelelő időben történő beavatkozással és kellő politikai akarat mellett megelőzhető események.

A jogvédők áldozatvédelmi stratégiát követelnek a családon belüli erőszak ellen, a szakmai civil szervezetek érdemi bevonásával. Úgy látják,

a családon belüli erőszakkal szembeni fellépés nemzeti érdek.

Egy felelős, családbarát kormánynak kötelessége az anyákat és a gyerekeket megvédeni – jegyezték meg.

A női jogvédő szervetek követelik, hogy a rendőrök kapjanak szakmai képzést a családon belüli erőszak felismerésére és kezelésére, és követelik a vonatkozó ORFK utasítás azonnali felülvizsgálatát és szigorú betartatását.

Azt is szeretnék elérni, hogy a rendőrség ne az áldozatokat szólítsa meg az üzeneteiben (ne őket tegye felelőssé), hanem az elkövetőket. Ezeken felül követelik a távoltartási törvény felülvizsgálatát, szigorítását és - akár a korábban felmerült GPS-technológiával - érdemi betartatását.

Ugyancsak szükségesnek látják az áldozatok hatékony és gyors védelmét szolgáló intézkedésrendszer bevezetését, és a menedékházak kapcitásbővítését is.