Gyöngyösi nyílt levelet írt Gulyás Mártonnak, mert Róna Pétert nem hívták meg vitázni a Partizánba

Gyöngyösi nyílt levelet írt Gulyás Mártonnak, mert Róna Pétert nem hívták meg vitázni a Partizánba

A Gulyás vezette Partizánnak felrótta, hogy az EP-listavezetők vitájának feltételeit szerinte úgy határozták meg, hogy "az egyébként is hétről hétre változó közvélemény-kutatási eredményekre hivatkozva éppen Róna Pétert ne kelljen behívni". A Jobbik vezetője úgy tartja, ha "válogatósdit játszanak, hogy kit illet meg a vita joga, akkor ők sem sokkal különbek a Fidesznél".

Nyílt levelet intézett Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok elnöke, EP-képviselője a Partizánt vezető Gulyás Mártonnak.

Friss facebookos bejegyzésében Gyöngyösi elismerően szólt a ritkán előforduló tényszerű médiumokról, és a kiherélt hazai közszolgálatiság híján a Gulyás-féle Partizánt is méltatta, dacára a világnézeti különbségeknek is. De hozzátette, hogy

kifogásolja a szerkesztőség döntését, amely szerinte "teret enged az orosz kémhálózat magyarországi fiókszervezetének, a Mi Hazánknak, de az összellenzék közös köztársaságielnök-jelöltjének, Róna Péternek nem".

A Jobbik-elnök úgy látja, itt valójában elvi kérdésről van szó.

A Gyöngyösi Márton tollából származó nyílt levél tartalmát teljes terjedelmében közöljük:

"Kedves Márton!

A mai, egyre szűkebbre szabott magyar nyilvánosságban a tényszerű tájékoztatás, valamint a különböző álláspontokat bemutató, a politikai paletta vagy a közélet eltérő véleménnyel rendelkező szereplőit megszólaltató médium ritka kincs. A Partizán még a nyilvánvaló világnézeti állásfoglalás dacára is egy olyan médiává nőtte ki magát, amely ma Magyarországon megfelelő közszolgálat híján kvázi a közszolgálati tájékoztatás szerepét tölti be azzal, hogy különböző álláspontokat mutat be és vitát generál. Éppen ezért lepődtem meg akkor, amikor azt láttam, hogy a Partizán egy meglehetősen önkényes feltétel, a közvélemény-kutatások átlaga alapján úgy döntött, hogy nem adja meg a megszólalás lehetőségét minden EP-listavezetőnek. Kicsit sarkosabban fogalmazva: úgy döntött, hogy teret enged az orosz kémhálózat magyarországi fiókszervezetének, a Mi Hazánknak, de az összellenzék közös köztársaságielnök-jelöltjének, Róna Péternek nem.

Nyilván hosszan lehetne vitatkozni azon, hogy amikor éppen az egész magyar pártstruktúra átrendeződik, a választásokig pedig még egy hónap van hátra, akkor pontosan mit is lehet leszűrni a közvélemény-kutatások eredményeiből. Különösen Magyarországon, az „irányított közvélemény-kutatások” hazájában. Ám szerintem a kérdés nem annyira technikai, hanem elvi.

A feltételrendszert ugyanis egészen jól láthatóan úgy határozta meg a Partizán szerkesztősége, hogy az egyébként is hétről hétre változó közvélemény-kutatási eredményekre hivatkozva éppen Róna Pétert ne kelljen behívni.

Nem számított az, hogy a műsor követői esetleg igényt tartanának arra, hogy a politikai paletta minden szereplője meg legyen szólaltatva. Ahogyan az sem, hogy a nézők a listavezetői vitában megismerjék annak az embernek a gondolatait, aki az egyetlen pártfüggetlen, civil jelöltként indul egy parlamenti frakcióval rendelkező párt támogatásával, aki az összellenzék köztársaságielnök-jelöltje volt, és oxfordi közgazdász-jogász professzorként következetes, a nemzetközi színtéren is elismert szakmaisággal kritizálta a devizahitelezés káros gyakorlatát, vagy hívta fel a figyelmet a valódi alkotmány hiányából fakadó közjogi anomáliára hazánkban.

Miközben a Partizán a közvélemény-kutatásokkal takarózva próbálja azt sugallni, hogy itt valamilyen politikai relevancia alapján történt a kiválasztás, elegánsan libbent át afölött a kérdés fölött, hogy mennyire releváns politikailag olyan szereplőket megszólítani, akik maguk is deklarálták, hogy a listát csak „húzónévként” vezetik, bevallottan megtévesztve a választókat, noha eszük ágában sincs Brüsszelbe menni. Mindeközben nem kapja meg a lehetőséget Róna Péter, aki történetesen valódi EP-képviselői munkára készül.

Igaz, hogy ezek a kérdések csak akkor számítanak, ha Magyarországon a magukat demokratának tekintő, a közéletet alakító szereplők, beleértve a Partizán stábját, valóban azért dolgoznak, hogy Magyarország újra egy normális jogállam legyen. Ne értsen félre senki: már régen túl vagyok azon, hogy azon merengjek, mennyire vezet eredményre, ha messiásokat várunk és tiszavirág-életű felhorgadások alapján kiáltunk ki magunknak új vezéreket. A politika Magyarországon, és sok más helyen is, ilyen. Pártok jönnek-mennek.

Az értelmiség felelőssége azonban marad, és ha a balliberális értelmiség, és azok a hozzájuk kötődő újságírók és médiamunkások, akik amúgy lépten-nyomon a függetlenség és objektivitás mércéinek kiáltják ki magukat, valójában a különböző pártok által megrendelésekkel kitartott, egyébként sorra minden választás alkalmával még a pártjaiknál is csúfosabban leszereplő közvélemény-kutató cégekkel összejátszva válogatósdit játszanak, hogy kit illet meg a vita joga, akkor ők sem sokkal különbek a Fidesznél.

Bár illúzióim nincsenek, hiszen a magát függetlennek tartó magyar média jelentős részénél teljesen nyilvánvaló, és minden leírt vagy kimondott szavukban tetten érhető a zsigeri elfogultság, bízom benne, hogy ha másért nem, legalább a szakmaiság és a minőség igényével a Partizán képes lesz felülemelkedni a szekértábor-logikán, és Róna Péternek is megadni a lehetőséget, hogy programját bemutassa. Persze csak akkor, ha valóban fontos a kiegyensúlyozott tájékoztatás és a demokratikus játékszabályok betartása.

Üdvözlettel:

Gyöngyösi Márton"

(Címlapkép: Gyöngyösi Márton - Béli Balázs/Alfahír)