Orbán Viktor gratulált a csádi választáson győztes diktátornak

Orbán Viktor gratulált a csádi választáson győztes diktátornak

Egy olyan országról van szó, ahol az ellenzéki pártokat feloszlatják, az ellenzéki vezetőket lecsukják vagy száműzik, és volt olyan is, akit a nyílt utcán lőttek le. Orbán Gáspár szervezésében nemsokára 200 magyar katonát küldenek Csádba.

A közép-afrikai Csádban múlt héten tartották a választásokat, amelyeken a szavazatok 61 százalékával ismét elnökké választották Mahamat Idriss Déby Itnó diktátort – számolt be a 444. Kihívója Succes Masra messze lemaradva mindössze a szavazatok 18,5 százalékát kapta meg. Utóbbi kérte Alkotmánybíróságot, hogy a tisztességtelen választás eredményeit semmisítsék meg, de sok esélye nincs a győzelemre.

Orbán Csádban rejtette el a fiát, 200 katonát küld vele a csádi diktátor segítségére

Csád 2023 őszén került fel Magyarország külpolitikai térképére, mivel az Orbán-kormány ekkor jelentette be, hogy a Honvédség úgynevezett „bilaterális missziót” indít a távoli országban. Azt nem indokolták pontosan, hogy miért szükséges 200 kiképzett katonát Csádba küldeni, miközben a Fidesz által oly sokat emlegetett háború itt zajlik a szomszédünkban.

Az is csak véletlenül derült ki, hogy a misszió egyik fő szervezője a fideszes miniszterelnök gondosan rejtegetett fia lesz: a csádi diktátor által a Tiwtteren megosztott, majd a magyar honvédelmi miniszter által is újraosztott képen látszik, amint Orbán Gáspár igyekszik egy oszlop takarásában megbújni.

Orbán fia így bujkál a nyilvánosság elől.

A magyar honvédségi kitelepülését ahhoz kötötték, hogy a választáson az eddig is hatalmon lévő diktátor győzzön, tehát a mostani eredménnyel zöld lámpát kapott a katonai küldetés.

Orbán Viktor a Twitteren/X-en gratulált a választásokat fölényesen megnyerő diktátornak:

Gratulálok GmahamatIdi elnöknek és Csád népének a közelmúltbeli békés választásokhoz!

Azt, hogy tisztességtelen választásról volt szó az is bizonyítja, hogy Csád vezetése nem engedélyezte, hogy az Európai Unió civil megfigyelőket küldjön. A katonai junta vezetőjének és elnökjelöltjének ellenfelei manipuláltnak minősítették a választást. Elemzők szerint pedig az úgynevezett „átmeneti” kormánynak egyáltalán nem állt szándékában lemondani a hatalomról. Korábban nemzetközi jogvédő szervezetek is figyelmeztettek, hogy a szavazás nem lesz szabad és tisztességes.

Fegyverrel és antidemokratikus eszközökkel fenntartott, dinasztikus diktatúra van Csádban.

A csádi diktátor, Mahamat Déby az apjától örökölte a hatalmat, miután Idriss Déby Itno 2021-ben meghalt. Ezután felfüggesztették az alkotmányt, feloszlatták a parlamentet és a kormányt, az ellenzéki pártok jó részét pedig betiltották, a vezetőiket pedig börtönbe zárták vagy elüldözték. Mahamat Déby annak ellenére, hogy korábben megígérte, nem indul a választáson, ezt mégis megtette. Biztosra ment: több ellenzéki jelöltet kizártak, egy vezető ellenzéki politikust pedig a nyílt utcán lőttek le.

(Címlapkép: Orbán Viktor/Facebook)