Romlott a törökszentmiklósi drogosok állapota

Kondor Klára elmondta: a szolnoki kórházban levő harmadik fiatalembert még mindig a sürgősségi osztályon ápolják, állapota kissé javult.

Az intenzív osztályon az MTI-t arról tájékoztatták, hogy a gépi lélegeztetésre szoruló két fiatalember, valamint a császármetszésen átesett két nő állapota is súlyos, életveszélyes.

A megyei főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint több embert súlyos állapotban vittek kórházba a mentők Törökszentmiklósról egy veszélyes, új pszichoaktív anyag fogyasztása miatt csütörtök éjszaka és péntek délelőtt.

Ecseki Tímea, a Hetényi kórház ügyeletes orvosa az M1 aktuális csatornának péntek este azt mondta, hogy két várandós nő is hozzájuk került, rajtuk császármetszést is végre kellett hajtani. Elek István, a budapesti Péterfy Sándor utcai kórház osztályvezető főorvosa az MTI érdeklődésére megerősítette: egy fiatal férfit kórházukba szállítottak Szolnokról. Ahogy arról beszámoltunk korábban, egyik csecsemő sem élte túl a szüleik drogozását.

A rendőrség múlt pénteken azt közölte, hogy a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság őrizetbe vett egy 39 éves helybéli férfit a városban történt kábítószer-fogyasztásokkal és megbetegedésekkel kapcsolatban.