Elég volt a zárt ajtók mögötti döntésekből: a Jobbik nem szavazza meg Ursula von der Leyent EB-elnöknek

Elég volt a zárt ajtók mögötti döntésekből: a Jobbik nem szavazza meg Ursula von der Leyent EB-elnöknek

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője és elnökhelyettese Facebook-posztban jelentette be:

az ellenzéki párt nem támogatja Ursula von der Leyen német védelmi miniszter jelöltségét az Európai Bizottság (EB) elnöki posztjára.

A jobbikos képviselő hangsúlyozta, hogy nem személyes fenntartásai miatt nem támogatja a CDU-s jelöltet, hanem azért, mert szerinte

"azok a politikusok, akik erről azokon a zárt megbeszéléseken döntöttek, 250 millió európai szavazópolgárt, köztük három és félmillió magyar embert vertek át".

Gyöngyösi szerint a mostani európai parlamenti választások előtt

"évek óta hallgattuk, hogy Európát "közelebb kell hozni az emberekhez", azaz csúcspolitikusok zárt ajtók mögötti alkui helyett hagyni kellene végre, hogy az állampolgárok maguk döntsenek olyan kérdésekben, hogy kit szeretnének az Unió kvázi-kormánya, a Bizottság élén látni".

Szerinte tehát "nem erről volt szó".

"Különösen szemforgató Orbán Viktor és a Fidesz viselkedése, hiszen ők a nemzetek Európájának győzelméről beszélnek. Szerintem viszont Orbán és kormánya éppen úgy veri át a magyar embereket, ahogy most a von der Leyent kijelölők"

- áll a jobbikos képviselő bejegyzésében. Szerinte ugyanis:

"miközben saját sikerükről áradoznak, egy szóval sem említik, hogy Ursula von der Leyen minden politikai kérdésben az ellenkezőjét mondja annak, amit a Fidesz. És átverik azért is, mert ismét saját magukat tekintik a magyar nemzet letéteményeseinek, akiknek joguk van az emberek feje fölött hatalommal kupeckedni."

Gyöngyösi úgy látja, hogy "az elmúlt napok bebizonyították, hogy a valódi ellentét nem Orbán nemzetek Európájáról szóló meséi és egyes liberális politikusok föderális Európáról szóló álmai között van", hanem

"a zárt ajtók mögött egyezkedő, alkudozó és megalkuvó politikusok Európája és az emberek, a választópolgárok Európája között áll fenn".

Hozzátette:

"Az ellentét a senki által meg nem választott önkényurak által kitartott „csúcsvezetők” és a hétköznapok Európája között van, ahol a magyar dolgozó sorsa a bérrabszolgaság, a nyugatié pedig az, hogy adójából keleti oligarchák vállalkozásait támogassa."

Gyöngyösi Márton kiemelte: ő azért jött az Európai Parlamentbe, hogy a magyar emberek pártját fogja, ezért nem fogja megszavazni a "háttéralkuk jelöltjét".

A teljes bejegyzés itt olvasható:

Szétrohadt a német hadsereg az Európai Bizottság leendő elnökének keze alatt | Alfahír

Az európai politikai vezetők Emmanuel Macrontól Angela Merkelen át Orbán Viktorig nem győzik hangsúlyozni, milyen remek jelöltet sikerült találni az Európai Bizottság élére. Ha azonban Ursula von der Leyen jelenlegi posztját nézzük, nem tűnik a hatékonyság és alkalmasság mintaképének. A EU leendő első embere 2013 óta vezeti a német védelmi tárcát, amely körül rendszeresek a különböző botrányok.