Szanyi Tibort végül nem zárták ki az MSZP-ből, megrovást kapott

Szanyi Tibort végül nem zárták ki az MSZP-ből, megrovást kapott

Mi lesz így az új mozgalommal?

A Magyar Nemzet értesülései szerint  Szanyi Tibort nem zárták ki a Magyar Szocialista Pártból, csak megrovást kapott a párt etikai bizottságától. 

Szanyi Tibor volt szocialista EP-képviselő és -jelölt kendőzetlen őszinteséggel ment neki az MSZP vezetésének, miután pártja óriásit bukott a májusi választásokon. A politikus élőhalottnak, korruptnak, degenerálódó belterjes klubnak nevezte az MSZP-t és ígéretet tett arra, hogy Bal Blokk néven új politikai csoportosulást alapít.

Új mozgalom létrehozásán fáradozik az MSZP-ből kitett Szanyi Tibor | Alfahír

Új mozgalom létrehozását tervezi Szanyi Tibor, aki párttagságának felfüggesztését vitatva továbbra is az MSZP alelnökének tartja magát. Szanyi Tibor a közmédiában úgy nyilatkozott, hogy a munkanevén Bal Blokknak hívott mozgalomról augusztus végén Horányban, a Baloldali Sziget fesztiválon szeretné az első bejelentéseket megtenni.

Az MSZP elnöksége ezután Szanyi jelenléte nélkül úgy döntött, hogy felfüggesztik a politikus párttagságát, amíg fegyelmi eljárást folytatnak ellene.

A kormánypárti lap szerint ennek eredményeként döntöttek úgy, hogy Szanyit nem teszik ki a pártból, csak megrovásban részesítik.