Sneider Tamásról hazudott a kormánymédia

Sneider Tamásról hazudott a kormánymédia

Mikor már azt gondoljuk, hogy nincs tovább, ezt nem lehet fokozni, akkor a kormánypropaganda és állami hazugsággyár erre rendre rácáfol. Ezúttal a Jobbik elnökére szórt elképesztő rágalmakról mondott ítéletet a bíróság.

2019. február 14-én "Mindent letagad a Jobbik" címmel jelentetett meg Sneider Tamásról egy lejárató anyagot a Magyar Nemzet Online és az időközben Pethő Sándor szebb napokat látott lapjába beolvadt Magyar Idők. Ebben a Jobbik elnökéről egyebek mellett azt állították, hogy "speciális zsidó- és cigányverő módszert dolgozott ki" és "újnáci bandákat vezetett és verte a cigányokat és akikről azt hitte, hogy zsidók". A képviselő bírósághoz fordult, melyet követően előbb a Fővárosi Törvényszék, majd az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyva a Fővárosi Ítélőtábla is kimondta az alperes médiumokról, hogy a fentieket valótlanul híresztelték, minden állításukban hazudtak.

A Magyar Nemzet online felületén elérhető a bíróság által elrendelt helyreigazítás, amelynek végén ezúttal elmarad az ilyen esetekben szokásos fordulat. Történt ugyanis, hogy sem a felelős szerkesztő, sem a kiadó, sem a cikket jegyző újságíró, de úgy egyáltalán senki nem volt képes az érintettől, nem kevésbé pedig a rászedett olvasóktól elnézését kérni. 

A történet itt minden bizonnyal nem ér véget, és annak folytatása következik. A Jobbik elnöke a sajtó-helyreigazítás iránt indított per jogerős ítéletének a birtokában milliós sérelemdíjra számíthat.