Pikáns, hogy a Momentum neve ott szerepel a pesterzsébeti "ellenzéki" közleményben

Pikáns, hogy a Momentum neve ott szerepel a pesterzsébeti "ellenzéki" közleményben

Péntek délelőtt közös közleményben tudatta az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, valamint a Momentum, hogy "az ellenzék jelöltje Pesterzsébeten: Balog Róbert". A FŐTÁV Zrt. egyik vezetőjét a szocialisták ajánlották polgármesterjelöltnek, azonban a XX. kerületben nem értek még véget az egyeztetések. 

Emlékezetes, Bencsik János még a közös ellenzéki sajtótájékoztatót követően bejelentette, hogy

mivel a korábbi MSZP-s Szabados Ákos jelenlegi polgármester átigazolt a Fideszhez,

megméretné magát az őszi önkormányzati választásokon. A jobbikos politikus bejelentését követően a Momentum még aznap közleményben jelezte,

"Pesterzsébeten több új jelölt is felmerült, végleges döntést azonban még nem hoztak az ellenzéki pártok. A Momentum az ellenzék közös XX. kerületi jelöltjének Bencsik Jánost, a Jobbik országgyűlési képviselőjét és budapesti elnökét támogatja."

Mindezt annak tudatában, hogy Molnár Zsolt (MSZP) hangsúlyozta, Pesterzsébeten a végleges döntést egyeztetéseknek kell megelőznie, és a tárgyalások meg is kezdődtek, illetve zajlanak.

Meglepetésként ért ez a közlemény - fogalmazott lapunk megkeresésére Bencsik János.

A politikus leszögezte: a XX. kerületi ellenzéki egyeztetéseken a Jobbik részt vett, azokon pedig két polgármesterjelöltről tárgyaltak, a szocialisták által jelölt Balogról, és a Momentum által is támogatott Bencsikről.

Ugyanakkor döntés még nem született arról, hogy ki indul majd a NER jelöltjével szemben.

"Nekem nincs tudomásom arról, hogy a Momentum vezetősége megváltoztatta volna a döntését, hogy más jelöltet támogatnának. Nem értem, hogy a Momentum neve hogy szerepelhet a közös ellenzéki közlemény aláírói között"

- magyarázta Bencsik János, aki hangsúlyozta, további egyeztetéseket szorgalmaznak.

Ez a helyzet legalábbis pikáns - tette még hozzá.