Az UEFA legalizálta az erőszakot és a gyűlöletet

Az UEFA legalizálta az erőszakot és a gyűlöletet

A magyar sportdiplomácia ismét kudarcot vallott. A botrányos Craiova – Honvéd mérkőzésen történtek után nem zárták ki azt a román csapatot, amelynek szurkolói hanggránáttal dobálta meg a mérkőzés játékvezetőjét, illetve az egész mérkőzésen magyarellenes és rasszista kifejezéseket skandáltak.

Az UEFA ismét jelet adott dilettantizmusáról, miközben nagy dérrel-dúrral hirdeti évek óta azt, hogy nincs helye sem a gyűlöletnek, sem a rendbontásnak az európai pályákon, addig most tulajdonképpen helyt adott a román Craiova sportszerűtlen szurkolói viselkedésének.

Mint ismert, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn elutasította a Budapest Honvéd óvását, amelyet a klub a román Craiova elleni, múlt csütörtökön rendezett Európa-liga selejtező-mérkőzésen történt botrányos események miatt nyújtott be. A magyar csapat így nem folytathatja szereplését az El-ben.

A román csapat honlapján megjelent rövid hír szerint a Craiovának 60 ezer euró büntetést kell fizetnie, illetve három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania. A román csapat a harmadik fordulóban az AEK Athénnal találkozik.

Az UEFA etikai és fegyelmi bizottsága hétfőn tárgyalta a magyar klub óvását, és azzal indokolták az elutasítást, hogy mivel a botrányos események a 119., tehát az utolsó előtti percben történtek, a testület véleménye szerint az már nem befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.

Az UEFA pofátlansága itt nem ér véget, ugyanis mint kiderült, az Európai Labdarúgó Szövetség jelentése szerint

hozzá kell szokni az ilyen hangulathoz a futballpályákon, hiszen nyomás alatt játszanak a csapatok.

Értsd:

az UEFA szerint a sportág része az is, hogy folyamatosan dobálják a játékosokat és közben szétverik a stadiont. Mindezen felül pedig megfélemlítik a mérkőzés játékvezetőit is.

Ugyanis a mérkőzést hosszú tanácskozás után, de csakis azért folytatták, mert a helyszínen lévő rendőrségi parancsnok nem vállalta azt, hogy tudja garantálni a biztonságot a stadionban, illetve azon kívül.

Igaz, ugyanezt a biztonságot az úzvölgyi katonatemetőnél sem tudta biztosítani a rendőrség. Érdekes módon ilyenkor sosem tudnak hatékonyan fellépni a rendbontás ellen Romániában.

De miért ekkora probléma az UEFA döntése?

Mert ezzel tulajdonképpen legalizálta a futballpályákon az erőszakot és a gyűlöletet.

Ez pedig a szeptember 9-ei Magyarország – Szlovákia mérkőzés előtt igen rossz jel. Másrészt azt az üzenetet hordozza ez a döntés, hogy mostantól a szurkolók erőszakkal és gyűlölködő rigmusokkal befolyásolhatják a mérkőzéseket.

Jövő évben Európa-bajnokságot rendez az UEFA, amelyet kivételesen nem 1-2 ország, hanem 12 város fog rendezni (köztük Budapest és Bukarest is). Már a 2012-es és a 2016-os foci-EB sem feltétlenül a futballról szólt, hanem a nézőtéri rendbontásokról vagy a mérkőzések előtti szurkolói összetűzésekről. Ezek után még inkább káros lehet az UEFA döntése.

Annak az UEFA-nak a döntése, amelynek alelnöke az a Csányi Sándor, aki a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is, de eddig csupán „bólogató Jánosként” vállalt szerepet az európai futballban.

Ezzel is jelezve a magyar sportdiplomácia gyengeségét/szánalmasságát.

Hogy miért döntött így az UEFA, az várhatóan sosem fog kiderülni, ám sejteni lehet. Az UEFA mindig és mindenkor a piaci szempontokat veszi figyelembe, a következetesség elvét kihagyva a vitatott döntések esetén. Nem az első alkalom volt az elmúlt évtizedben, hogy nagyobb sportnemzeteket részesített előnyben a szövetség. Vagy éppenséggel, amikor kemény döntést kellett volna hozni, akkor inkább elbagatelizálva az események súlyosságát, hozott egy jelképes szankciót.

Pedig nem volt ez mindig így: 2004-ben a Roma – Dinamo Kijev mérkőzés 1. félidejének végén, egy olasz szurkoló fejbe dobta a svéd játékvezetőt, Anders Frisk-et, majd 1 óra tanácskozás után félbeszakadt a találkozó. Az UEFA akkor tökös volt, mert 3:0-val az ukrán csapat kapta meg a mérkőzést és a vele járó 3 pontot, míg a Roma ezen felül két hazai zárt kapus büntetést is kapott.

Ha ezután már késő lesz rendet tenni, az kizárólag az UEFA bűne lesz.