Ezzel magyarázta tettét a kutyáját autó után kötő nő

Ezzel magyarázta tettét a kutyáját autó után kötő nő

A rendőrök kihallgatták.

Futótűzként terjed a közösségi oldalakon az a videó, ami egy autós készített a balotaszállási állatkínzóról. A nő bálamadzagot kötött kutyája nyakára, azt pedig a kocsihoz rögzítette, így száguldozott hazafelé. Rengetegen követelik az állatkínzó elszámoltatását, a rendőrség a felvétel alapján állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást, de az asszonyt a kihallgatás után nem vették őrizetbe.

A Blikknek a Mancs a kézben Kutyamentő Alapítvány egyik önkéntese arról beszélt, hogy a nő úgy védekezett: nem gondolta volna, hogy baja lesz az állatnak. Az állatvédő úgy fogalmazott: 

"Számonkért minket, hogy miért csinálunk ekkora drámát az egészből. Mondta, hogy ő ilyet lóval is csinált már, nem gondolta, hogy a kutyának baja lesz belőle"

A láncra verve tartott kutyának az volt a bűne, hogy három nappal korábban elmenekült a vihar elől. A nő így akarta megbüntetni a környékbeliek által "jámbor ebként" jellemzett állatot a szökésért. Ugyan az állatvédők megpróbálták megmenteni a keverék kutyát, de a nő a videó készítése után pár órával már eltemette - a lapnak megszólaló önkéntes szerint élve.