Trumpot nem zavarta, hogy az izraeliek lehallgatták a Fehér Házat

Trumpot nem zavarta, hogy az izraeliek lehallgatták a Fehér Házat

Nagy valószínűséggel Izrael helyezett el az utóbbi két évben mobiltelefon-beszélgetéseket lehallgató eszközöket a washingtoni Fehér Ház közelében és más érzékeny washingtoni helyszíneken az amerikai kormányzat szerint - írta a Politico című hírportál csütörtökön, három magas rangú amerikai tisztségviselőre hivatkozva.

A lap bennfentes forrásai szerint ellentétben más olyan esetekkel, amikor egyértelmű külföldi kémtevékenységet lepleztek le az Egyesült Államok területén, ennek nem lett semmiféle következménye, a Donald Trump elnök vezette amerikai kormányzat nem kifogásolta az ügyet az izraeli kormánynál.

A szóban forgó miniatűr lehallgató eszközök mobil átjátszó tornyok működését utánozzák, és így szereznek meg információkat a telefonok helyadatairól és a felhasználókat azonosító kódokról. A berendezések alkalmasak a hívások tartalmának és az adatforgalomnak az elfogására is.

Valószínűleg Donald Trump, illetve az ő közvetlen munkatársai lehallgatását célozták az eszközök, bár azt nem tudni, hogy ténylegesen sikerrel jártak-e.

Trump közismerten lazán kezeli a Fehér Ház biztonsági protokollját - emlékeztetett a Politico, amely 2018 májusában írt arról, hogy az amerikai elnök gyakran nem megfelelően védett mobiltelefonon kommunikált barátaival és bizalmasaival. A The New York Times című napilap ezt követően, 2018 októberében arról cikkezett, hogy kínai kémek rendszeresen lehallgatják Trump telefonbeszélgetésit. Erre az elnök úgy reagált, hogy a történet "olyan szinten hiteltelen, hogy neki ideje sincs arra, hogy azt kiigazítsa".

Ekkorra azonban már a belbiztonsági minisztérium is talált arra utaló bizonyítékokat, hogy az amerikai fővárosban és környékén lehallgató eszközök működnek, de azt még nem tudták felderíteni, hogy pontosan kik helyezték el azokat. A Politico értesülése szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és más ügynökségek később, a részletes nyomozást követően nagy biztonsággal arra megállapításra jutottak, hogy magas rangú hírszerzési és nemzetbiztonsági pozíciókban dolgozó izraeli kémek helyezhették el a berendezéseket.

Elad Strohmayer, Izrael washingtoni nagykövetségének szóvivője tagadta, hogy Izraelnek köze lenne a dologhoz, és "teljes képtelenségnek" nevezte a felvetést.

"Izrael nem folytat kémtevékenységet az Egyesült Államokban"

- szögezte le. Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli miniszterelnöki hivatal is "teljes mértékben hamisnak" nevezte a Politico cikkét.

"Az izraeli kormány hosszú ideje elkötelezett amellett, hogy nem folytat hírszerzési tevékenységet az Egyesült Államokban. Ez az irányelv kivétel nélkül érvényesül"

- közölték Jeruzsálemben.

A hírportál érdeklődésére egy magas rangú amerikai tisztségviselő csak annyit mondott, hogy a kormányzat hivatalosan nem kommentál biztonsággal és hírszerzéssel kapcsolatos ügyeket. Az FBI sem akart nyilatkozni, a belbiztonsági minisztérium és a titkosszolgálat pedig nem reagált a Politico megkeresésére.

A portál bennfentes forrásai különösnek tartották, hogy a Trump-adminisztráció nem tett semmiféle megtorló intézkedést az ügy miatt, még annyit sem, hogy nem nyilvánosan panaszt tegyen az izraeli kormánynál. "Ez a reakció nagyon eltér attól, mint amit az előző kormány tett volna ebben a helyzetben" - jegyezte meg egy magas rangú hírszerzési tisztségviselő, hozzátéve, hogy a jelenlegi amerikai vezetésnek "másfajta számításai" vannak ebben a kérdésben. Korábbi adminisztrációk minden bizonnyal hivatalos diplomáciai jegyzékben tiltakoztak volna az érintett ország kormányánál.

Annak ellenére, hogy Donald Trump szívélyes kapcsolatot alakított ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, és több, az izraeli kormány számára kedvező gesztust tett, mégis a zsidó állam lett az első számú gyanúsított a lehallgató eszközök ügyében. Az Egyesült Államokban rendszeresen kémkedő Kínát is potenciális gyanúsítottként kezelték, de végül az amerikai hatóságok arra jutottak, hogy a berendezések alapos vizsgálata alapján valószínűtlen, hogy Peking állna ennek az esetnek a hátterében. Izraelnek sokkal inkább megvolt a képessége, illetve a szükséges anyagi forrása egy ilyen szintű művelet végrehajtására.

Izraeli tisztségviselők gyakran tesznek utalást - jogosan - amerikai kollégáikkal folytatott beszélgetéseikben arra, hogy az Egyesült Államok rendszeresen gyűjt hírszerzési adatokat izraeli vezetőkről. Egy egykori magas rangú amerikai hírszerzési tisztségviselő Izrael mostani, fehér házbeli megfigyelési tevékenységével kapcsolatban elismerte, hogy az valóban felvet biztonsági aggályokat. Ugyanakkor tréfálkozva felvetette:

"Különben, mit gondolnak, mi mit csinálunk Tel-Avivban?"

(MTI)