„A kormányfő az ország érdekét áldozta fel saját érdekéért”

A román elnök szerint Victor Ponta miniszterelnök a legrosszabb megoldást választotta arra, hogy tisztázza az ellene megfogalmazott vádakat.

Az elnök kedden késő délután egy sajtótájékoztatón foglalt állást a kérdésben. Kijelentette, hogy június 9. szomorú nap a román demokrácia történetében, miután a bukaresti képviselőház nem engedélyezte Ponta ellen a bűnvádi eljárás indítását.
 
Pontát három rendbeli összeférhetetlenséggel gyanúsítják az ügyészek amiatt, hogy volt ügyvédtársát, Dan Sova szenátort háromszor is különböző miniszteri tisztségekbe nevezte ki, miután előbbi ügyvédi irodája többször honoráriumot fizetett Pontának az ügyészek szerint fiktív ügyvédi munkáért. Johannis leszögezte: Ponta ártatlanságát vagy bűnösségét csak a bíróság állapíthatja meg.
 
Szerinte a miniszterelnöknek vagy le kellett volna mondania, vagy meg kellett volna győznie a képviselőházat, hogy járuljon hozzá a vizsgálat folytatásához. Ehhez képest a legrosszabb megoldást választotta, és felhasználva a miniszterelnöki tisztségéből fakadó befolyását, meggyőzte a parlamentet, akadályozza az igazságszolgáltatás munkáját - mondta az államfő. Iohannis szerint Ponta ezzel feláldozta az ország érdekét a saját egyéni érdekéért. Úgy vélte, a kormányfő elvesztette azt a lehetőséget, hogy tisztázza az ügyészség gyanúját, és bebizonyítsa, hogy valóban ártatlan.
 
Kijelentette, amennyiben Ponta meggyőzte volna a képviselőházat, hogy járuljon hozzá az ügyészségi vizsgálat lefolytatásához, nem függesztette volna fel a kormányfői tisztségéből. A román alkotmány ugyanis ebben az esetben feltételes módban fogalmaz, és megadja az elnöknek a mérlegelés lehetőségét.
 
Ugyanakkor bukaresti elemzők szerint Iohannis nem teheti meg ezt a lépést, Pontát ugyanis csak akkor függesztheti fel tisztségéből, ha az ügyészség folytatja a vizsgálatot a kormányfői megbízatása előtti időszakra vonatkozó vádpontok esetében, és az ügy eljut vádemelésig. Egyelőre nem tudni, hogy az ügyészség a keddi képviselőházi szavazás után folytatja-e a vizsgálatot az említett vádpontokban.