A román külügy szép nagy szívességet tett Orbánnak

Orbán Viktor tusványosi látogatása és beszéde után megosztott a Facebook-on néhány fotót. Az egyiken egy szuvenír árus pultján kínált Nagy-Magyarországot, illetve Árpád-sávos zászlót formázó kitűzők láthatók. A román külügy fontosnak érezte, hogy dörgedelmes nyilatkozatban dorongolja le ezért a miniszterelnököt. Bukarest szerint a fotón megjelenő "revizionista szimbólumok" ellentétesek az 1996-os magyar-román alapszerződés és a 2002-ben megkötött 21. századi stratégiai partnerség szellemével. De kiakadtak a "Székelyföld-jelképeken" is. Vagyis a román diplomácia szerint nem csak a trianoni diktátum revíziója, de 

az autonómia támogatása is sátánizmus 
a magyar kormányfő részéről. 
 
A Miniszterelnök sajtófőnökének és testőrének régen volt olyan hálás feladata, mint erre az ordas baromságra reagálni. Az MTI-nek csak annyit mondott:
"Történelmi jelképek szerepelnek a kormányfő közösségi oldalára feltöltött fotókon."
Ez egyébként szintén sántít egy kicsit, hiszen a történelmi Magyarország körvonalai valóban értelmezhetőek történelmi jelképnek, ám a székely autonómia-mozgalom zászlója nagyon is a jelen, és remélhetőleg a jövő szimbólumai közé tartozik. 
 
Az egész történet igazából csak azért érdekes, mert 
remek példája annak, amikor Orbán nem tesz semmi rendkívülit, ám ellenfelei akkora hisztit csapnak körülötte, hogy mindjárt a magyar nemzeti ügy üldözött mártírjának tűnik. 
Ez most különösen jól jön a kormányfőnek, hiszen a Fidesz házi fesztiváljának számító Tusványoson idén az autonómiáról szóló kerekasztal beszélgetést törölték, a 23 millió románozó MSZP-t meghívták, a Jobbikot viszont nem. 
 
Akit jó memóriával vert meg a sors, emlékszik még arra is, hogy a most Nagy-Magyarországot, meg székely zászlót posztoló miniszterelnök ugyanaz az ember, aki 2009-ben, szintén Tusványoson ott ült Traian Basescu román elnök mellett, amikor az kategorikusan kijelentette, hogy magyar önrendelkezés márpedig soha nem lesz Romániában. Orbán ezután nem, hogy vitába nem szállt vele, de még azt is leszögezte, hogy 
az elnökválasztáson a székely autonómiát mereven elutasító államfőre szavazna. 
Aki amúgy annyira hálás volt ezért a jószomszédi gesztusért, hogy négy évvel később be akarta tiltani az egész rendezvényt. 
 
Ha meg akarjuk érteni Orbánt, akkor a Nagy-Magyarországos fotó mellé tegyük oda a Basescuval való bazsajgás képeit is. És harmadikként a hisztiző soviniszta román diplomáciát, amely ismét remekül jön Orbánnak, hogy legitimizálja a szájkaretéval kombinált nemzetpolitikai semmittevést.