Amint az amerikai külügyér elhagyta Tavjant, 22 kínai repülőgép közelítette meg a szigetet

Amint az amerikai külügyér elhagyta Tavjant, 22 kínai repülőgép közelítette meg a szigetet

A tajvani hadsereg szombati beszámolója szerint többek között Szu-30-as vadászgépek és pilóta nélküli légi járművek közelítették meg a szigetet, közülük 12 át is lépte a demarkációs vonalat.

Kína 22 repülőgépe közelítette meg Tajvant, mintegy a fele pedig át is lépte a Tajvani-szoros úgynevezett középvonalát, ami feltételes demarkációs vonalnak számít Kínával szemben, számolt be az MTI.

A tajvani hadsereg szombati beszámolója szerint többek között Szu-30-as vadászgépek és pilóta nélküli légi járművek közelítették meg a szigetet, közülük 12 át is lépte a demarkációs vonalat.

A vonal egykor nem hivatalos határként szolgált a két fél között, amelyet egyik fél hadserege sem léphet át, de a kínai légierő ma már rendszeresen küld át rajta repülőgépeket. Kína azt állítja, hogy nem ismeri el a vonal létezését.

A Tajvanhoz közeli kínai katonai tevékenységre egy nappal azután került sor, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter befejezte kínai látogatását.

Mint ismert, az Egyesült Államok a hivatalos diplomáciai kapcsolatok hiánya ellenére Tajvan legfontosabb nemzetközi támogatója és fegyverszállítója.

Kína a szigetet saját területének tekinti. A tajpeji kormány elutasítja ezt.

(Címlapkép: A tajvani légierő Mirage 2000 típusú harci gépei repülnek formációban egy invázióellenes gyakorlatozáson az északnyugat-tajvani Hszincsuban (Hsinchu) 2023. szeptember 21-én. Három nappal korábban a tajvani hadsereg kilenc kínai hadihajót és 103 katonai repülőgépet észlelt Tajvan partjai közelében. MTI/EPA/Ritchie B. Tongo)