Belügy: egy nemzetbiztonságis kislányáé a talált mobil

A tárca azt közölte, hogy nem az irányítása alá tartozó titkosszolgálatok munkatársa hagyott el egy mobilt a Jobbik idei majálisán, hanem a szakszolgálat egyik munkatársának kislánya. 

A tárca közleménye szerint az elhagyott mobiltelefon – az állami, illetve a gazdálkodó szervezeteknél általánosan elterjedt konstrukciónak megfelelően – kedvezményes magáncélú dolgozói flottacsomagba tartozó készülék, illetve előfizetés, amely a szolgáltatóval kötött megállapodás, és az arra vonatkozó belső szabályok szerint közeli hozzátartozó használatába is átadható.
„A mobiltelefon használója a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat munkatársának gyermekkorú leánya, aki nagymamája kíséretében vett részt a számos gyermekprogramot is kínáló rendezvényen”
– írta a belügy.
 
Mint arról a Magyar Nemzet cikke nyomán beszámoltunk, a Jobbik Hajógyári-szigeten tartott Nemzeti Majálisán az egyik szimpatizáns leadott egy okostelefont SIM-kártyával és bőrtokkal együtt a központi sátornál, ahol a talált tárgyakat gyűjtötték. A készülék a Jobbik országos hivatalához került, ott megpróbálták ugyan bekapcsolni, hogy kiderítsék, ki a jogos tulajdonos, ám a telefon PIN kódot kért, így nem jutottak tovább. A következő héten bevitték a készüléket az egyik mobilszolgáltató kirendeltségéhez, abban bízva, hogy talán a szolgáltató tudja a leggyorsabban visszajuttatni a készüléket a tulajdonosának.
 
A Jobbik tájékoztatása szerint az ügyfélszolgálatos, miközben jegyzőkönyvet vett fel a telefon megtalálásáról, a tulajdonos adatainak kinyomtatásakor meglepetten felkiáltott: „Jaj, a nemzetbiztonságiaké!”