Származási országukba küldené vissza a migránsokat a bajor miniszter

A politikus erről a Der Spiegel legfrissebb számában nyilatkozott. A CSU politikusa szerint ugyanis egy teljesen idegen kultúrkörből ilyen sok embert a legjobb szándék ellenére sem lehet sikeresen integrálni.

Söder elmondta: a szövetségi belügyminisztérium értékelése szerint egyes származási országok - mint például Afganisztán és Irak - már most biztonságos országnak számít, azaz olyan államnak, ahová visszaküldhetők a menekültek. "És valamikor Szíriában is véget ér a polgárháború" - tette hozzá.

A menekültek befogadására vonatkozó németországi törvény azt irányozza elő, hogy a menekülés okainak megszűnése esetén az emberek visszaküldhetők származási országukba.