Éjféli kivégzés: 141 agyonlövés

„Soha! Soha!” – nem kegyelmez az államfő a drogcsempészeknek. Tiltakozik az EU. 

Az ítéleteket vasárnap, helyi idő szerint röviddel éjfél után hajtották végre a Nusakambangan szigeten lévő börtönben. A kivégzőosztag egy időben lőtte őket agyon. Egy brazil, egy holland, egy nigériai, egy vietnami és egy malawi férfit, illetve egy indonéz nőt végeztek ki.

Nem volt, nem lesz elnöki kegyelem: „Soha! Soha!”

A halálos ítéleteket az után hajtották végre, hogy Joko Widodo indonéz elnök a múlt hónapban elutasította az elítéltek kegyelmi kérvényeit.

"Mondtam azt, hogy az országunkban rendkívüli állapotok uralkodnak a drogcsempészet miatt, és hangsúlyoztam azt is, hogy nem fogok megkegyelmezni semmilyen elítélt drogkereskedőnek. Soha! Soha!"

– hangoztatta döntését indokolva az államfő.


Hollandia, Brazília és az EU tiltakozik: diplomáciai krízis

A kivégzések után Brazília és Hollandia is bejelentette, hogy visszahívja Jakartából nagykövetét. Az indonéz elnök Dilma Rousseff brazil államfő közbenjárására sem volt hajlandó megkegyelmezni. A brazil elnök közvetlenül a kivégzések előtt is felhívta telefonon Widodót. A kivégzések után kiadott közleményben leszögezte, hogy a halálos ítélet végrehajtása nagyon kedvezőtlen hatással lesz a két ország kapcsolatára.
Hollandia is elítélte a kivégzéseket.

Bert Koenders holland külügyminiszter leszögezte, hogy

"ez egy kegyetlen és embertelen büntetés volt, amely felér az emberi méltóság és tisztesség elfogadhatatlan elutasításával".

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője nagyon sajnálatosnak nevezte a kivégzéseket. Az EU nevében felszólította Jakartát, hogy vegye fontolóra a moratórium kihirdetését a halálos ítéletek végrehajtására.

Az indonéziai börtönökben és siralomházakban jelenleg 135 halálraítélt tartanak fogva, többségüket drogkereskedelem miatt ítéltek halálra. Közülük legalább 47-en külföldiek.