Ennyivel több jeget vesztett Grönland annál, mint azt korábban gondolták

E jelenség miatt alábecsülték az évente megolvadt 20 milliárd tonnás jégtömeget - állapították meg tudósok, akiknek a tanulmánya a Science Advances című amerikai tudományos folyóirat legutóbbi számában jelent meg.

[fb_pages_codes:econation]

Az újabb számítás szerint Grönland 2003 és 2013 között mintegy 2700 milliárd tonnányi jégtömeget veszített el a korábban becsült 2500 milliárd tonnával szemben, azaz 7,6 százalékkal többet a korábban véltnél - mondta Michael Bevis, az Ohiói Állami Egyetem földtudományi professzora, a tanulmány társszerzője.

"Ez egy eléggé szerény korrekció, amely nem változatja meg a Grönland összes jégveszteségével kapcsolatos becslésünket, de a felfedezés következtében másképp látjuk azokat a helyeket, ahol veszteségek keletkeznek a sarki jégtakaróban"

- magyarázta a kutató.

A földgolyó ezen vidékén a földkéreg lassan mozog északnyugati irányba. Negyvenmillió éve Grönland egy része egy forró magmaoszlop felett haladt el, amely megolvasztotta a most Izland alatt található földköpeny kőzeteit.

Az utolsó jégkorszak idején a grönlandi jégtakaró sokkal nagyobb volt, mint jelenleg, hatalmas tömege alatt lassan benyomta a földkérget az alul lévő magmaoszlop által meglágyított földköpenybe. Amikor a jégkorszak végén a jég nagy része elolvadt, a jégtakaró súlya jelentősen csökkent, és hagyta felemelkedni a földkérget, amelynek az emelkedése most is folytatódik, míg a földköpeny kőzetei tovább mozognak Grönland alatt.

Amikor az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA GRACE műholdjai elkezdték mérni 2002-ben a Föld körüli gravitációs mezőt, a tudósok tudták, hogy különbséget kell tenni a földkéreg alatti kőzetáramlás és az azt borító jégtömeg változásai között. A műholdak műszerei azonban nem tudták megkülönböztetni a jég és a földkéreg alatti kőzetek tömegét - mutattak rá a kutatók. A matematikai modellezéskor e két paramétert pontosan figyelembe kellett venni.