Fegyveres lázadók foglalták el az elnöki palotát


Az ENSZ-főtitkár az összecsapások azonnali beszüntetésére szólított fel, és a helyzettel kapcsolatban összeült a világszervezet Biztonsági Tanácsa.

Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök a fél órán keresztül tartó, nehézfegyveres támadás idején rezidenciáján tartózkodott, de nem esett baja, testőrei védték - közölte kedd este egy jemeni tisztségviselő. A rezidencia nem az államfői hivatalnak otthont adó elnöki palota területén, hanem a város egy másik kerületében található.

Szaleh al-Dzsamaláni tábornok, az elnöki palota véderőinek parancsnoka később közölte, hogy a húszik kifosztották az államfő irodáit, végigdúlták a palotát és kiürítették fegyverraktárait.

"Ez államcsíny. Nincs más szó rá, egyszerűen államcsíny történik" - hangoztatta al-Dzsamaláni, aki úgy vélte, a lázadókat "belső összeköttetéseik" segítették. A keddi összecsapások legkevesebb két halálos áldozatot szedtek.

Eközben az Anszarullah nevű húszi síita milícia egyik vezetője tagadta, hogy fegyvereseik amiatt léptek volna az elnöki palota területére, hogy elfoglalják. Azt állította, meg akarták védeni a területet a biztonsági személyzettől, akik megpróbáltak fegyvereket lopni onnan.

A kormány ellen hosszú ideje küzdő húszi lázadók és a hadsereg már előző nap is heves harcokba bocsátkozott a közel-keleti ország fővárosában, de az esti órákra tűzszünetet kötöttek. A hatóságok adatai szerint a hétfői harcokban legkevesebb kilencen meghaltak, és hatvanheten megsebesültek.

Hádi nem sokkal a keddi támadás előtt még egységre szólította fel a jemenieket egy nyilatkozatában.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár az összecsapások azonnali beszüntetésére szólította fel a feleket. A világszervezet vezetője keddi közleményében komoly aggodalmának adott hangot a jemeni helyzettel kapcsolatosan.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsát kedden rendkívüli ülésre hívták össze, hogy megvitassák az Ádeni-öböl menti országban kialakult helyzetet. Dzsamál Benomar, az ENSZ helyi különmegbízottja Dohából videokonferencián tájékoztatta a világszervezet tisztségviselőit a jemeni történésekről.

A húszik szeptember 21-én vonták ellenőrzésük alá a jemeni főváros nagy részét, éppen azon a napon, amikor sikerült nyélbe ütni a kormány és a lázadók ENSZ-közvetítéssel kidolgozott tűzszüneti megállapodását. A lázadók ezután hetekig tüntettek, a hatalom számukra előnyösebb megosztását és a kormány átalakítását követelve. Szakértők úgy vélik, hogy a húszik jelenleg csupán "befejezik" a szeptemberben elkezdett munkát, és még egy lépéssel közelebb kerülnek hatalmuk megszilárdításához. A húszik azért támadják a kormányt, mert állításuk szerint elnyomják a síitákat a szunnita vezetésű országban.

Jemenben az előző elnök, Ali Abdalláh Száleh hatalmának 2011-es megdöntése óta belpolitikai káosz uralkodik. Ebből hasznot húzva itt tevékenykedik az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik legaktívabb szárnya is, amely a január 7-i párizsi merényleteket magára vállalta.