Így szállítottunk fegyvert Iránnak

A véres háború során Magyarország titokban Irán hadigépezetét táplálta a Mahart tengerjáró hajóin vitt fegyverszállítmányokkal.
 
A Budapest nevű tengerjáró hajó például 1988. január 1-jén érte el az iráni Bandar-Abbasz kikötőjét. A magyar legénység ott szembesült a háborúval.
 
Az iráni kikötésnél több kilőtt külföldi kereskedelmi hajót, vízen lángoló járművet láttak, a Bandar-Abbászból történő kihajózás során pedig el kellett szökni a túlságosan vendégmarasztaló iráni parti őrség elől – állapította meg a tanulmány szerzője, Orbán-Schwarzkopf Balázs.
 
Mivel a fegyverszállítást nemzetközi egyezmény is tiltotta, a matrózoknak otthon azt kellett mondaniuk, hogy az indiai Bombaybe indulnak. Nagy Gábor tengerész azonban óvatlanul kikotyogta az államtitkot.
 
„Épp most jöttünk vissza a Hormuzi-szorosból. Iránnak vittünk 20 000 db lejárt rakétát, BM-21 sorozatvetőkhöz. Jó mi? A Sió ugyanezt csinálta, és mi is megyünk még egy kört 50 000 darabbal. Ha most se lőnek belénk, akkor soha!" – írta sorkatonai szolgálatot töltő barátjának a laktanyába. A képeslap az ezredparancsnok asztalán landolt, a tengerész ennek ellenére megúszta megrovással az államtitoksértést.