Magyar Péter most a Pintér-féle Belügyminisztérium elé hirdetett meg tüntetést

Magyar Péter most a Pintér-féle Belügyminisztérium elé hirdetett meg tüntetést

Péntek este hattól várja követőit, szimpatizánsait, hogy kiálljanak a gyermekvédelemért, és követeljék a politikai felelősök, a kormány lemondását.

Találkozzunk ma este 18 órakor a Belügyminisztérium előtt, védjük meg a gyermekeinket és unokáinkat! Követeljük a politikai felelősök lemondását! – írta Facebookon megjelent bejegyzésében Magyar Péter, aki nem először hirdetett meg tömeges érdeklődést kiváltó demonstrációt. Jelesül a zömében az Országháznál lezajlott Nemzeti menetén szemlátomást több százezren vettek részt még április elején.

A Tisza Párt alelnöke pénteki posztjában úgy fogalmazott:

Csatlakozz hozzánk egy békés, de határozott tüntetésre, ahol közösen mondjuk ki, hogy “Elég volt!”. Védjük meg a gyermekeket az újabb pedofil bűncselekményekről.

A NER-ből katapultált, majd azzal szembehelyezkedő politikus hozzáfűzte, hogy pontosan mik is jelentik közössége követeléseit:

Követeljük a valódi gyermekvédelmi reformot,

a gyermekvédelem finanszírozásának jelentős megemelését,

a szörnyűségeket eltussoló intézményvezetők felelősségre vonását, és

a politikai felelősök, Pintér Sándor belügyminiszter lemondását és a kormány távozását

– sorolta Magyar Péter.

Itt az ideje, hogy hangot adjunk a változás iránti igényünknek és megmutassuk, a közösség erejével képesek vagyunk pozitív változásokat elérni

– jelentette ki, megjegyezve, hogy a rendezvény békés lebonyolítását kéri mindenkitől.

Magyar emellett azt is rögzítette, hogy mit hozzon magával, aki részt venne az eseményen: transzparenseket és táblákat a követeléseikkel.

Napirenden tartja az Orbán-kormány számára kellemetlen ügyet

Szorosan összefügg az újabb Magyar-féle demonstráció tematikájával az a mai hír, miszerint a bíróság elutasította a keresetet abban a polgári perben, melyben a kegyelmi ügy iratainak kiadását kérték. A bicskei pedofilbotrány terhelte ügyet ezek szerint hiába övezte a széles körű társadalmi érdeklődés, a nyilvánosságra hozatalt nem teszi lehetővé a törvény. Egyelőre úgy fest, nem derül ki, Novák Katalin valójában miért is döntött úgy, ahogy K. Endre elnöki kegyelmével kapcsolatban.

Az ügyből fakadóan szerveződött februári gyermekvédelmi tüntetést pedig még nem Magyar Péter, hanem egy influenszercsapat hozta össze, becslések szerint 150 ezres résztvevőszámmal. Mindenesetre az látható, hogy a rendszerellenessé avanzsált ellenzéki politikus a mostani megmozdulásával próbálja napirenden tartani az Orbán-kormány és a Fidesz számára is kellemetlen ügyet.

Frissítés: Magyar Péter a Facebookon élőben közvetíti az eseményt.

(Címlapkép: Magyar Péter az általa meghirdetett Nemzeti meneten, a Parlamentnél 2024. április 6-án - Béli Balázs/Alfahír)