Mocskos, mérgező lábnyomot hagyott maga után az amerikai hadsereg az érintetlen tájon

A II. világháborúért nem a grönlandi eszkimók a felelősek, most mégis ők szívnak emiatt.

A Bluie East 2 bázis öt éven keresztül 1942 és 1947 között 200-300 katonának szolgált otthonául. Miután az utolsó amerikai katona is elhagyta a helyszínt egy robbantási szakértőt hívtak a helyszínre, hogy tüntesse el a felesleges lomokat – mondjuk dinamittal – de azt mondta, hogy ez túl kockázatos lenne. Ezért az amerikai hadsereg inkább otthagyta az egészet hátha elrohad minden magától.

Washington ezután magasról tett az állapotokra

- foglalja az RT. A közelmúltban egy amerikai fotós, Ken Bower nyolc napig fotózta a helyszínt, leírása szerint sokkolta a látvány ezért létrehozott egy petíciót is. 35 000-en írták alá eddig, hogy Barack Obama tisztíttassa meg a helyszínt. A cselekvés egy 1953-as grönlandi megállapodás miatt késlekedik.

A portál arra is emlékeztetett, hogy egy tanulmány szerint Grönlandon a globális felmelegedés miatt kiolvadhat egy komplett, 1969-ben elhagyott amerikai hidegháborús katonai bázis is, felszabaduló biológiai, kémiai és radioaktív hulladékkal.

Teljesen jogos felvetés, hogy az RT talán készíthetne egy riportot mondjuk az Aral-tó környékén vagy az esetleges elsüllyesztett, szovjet atom-tengeralattjárókról is, az azonban biztos, hogy a megdöbbentő képek a grönlandi tájon tátongó sebekről beszélnek. A sebeket pedig a civilizáltabb országokban illik begyógyítani. Különben is az emberek által megvívott háborúknak nem kellene, hogy az állat- és növényvilág legyen az elszenvedője. Nem beszélve arról, hogy a méreganyagok a földbe, a vízbe, ezáltal például az emberi tápanyagul szolgáló tengeri halak szervezetébe is bekerülhetnek, és egy biztos 

a II. világháborúért vagy a hidegháborúért nem a grönlandi eszkimók a felelősek, pedig most ők szívnak emiatt

- szögezzük le.