Nyíregyháza is érintett a Quaestor-botrányban

A Jobbik szerint mind az MSZP-nek, mind a Fidesznek felelőssége van abban, hogy a Városi Csatornamű Építő Vízgazdálkodási Társulat közel 300 millió forintot elbrókerezett.

A Jobbik kutatása szerint mind az MSZP-nek, mind a Fidesznek meg van a felelőssége és az érintettsége abban, hogy a Nyíregyháza Városi Csatornamű Építő Vízgazdálkodási Társulat közel 300 millió forintot elbrókerezett áll Béres Csaba, Nyíregyháza jobbikos képviselőjének közleményében.
 
A Társulás elnöke Mikó Dániel volt szocialista önkormányzati képviselő. A szervezet honlapja szerint az önkormányzat részéről pedig egy osztályvezető is jelen volt a társulásban, mint kapcsolattartó. Ezek után nehezen hihető, hogy se a Fidesz, se az MSZP nem tudott időben erről az ügyről.
 
Hogy fordulhatott elő, hogy a brókerbotrány kirobbanását követően 29,7 millió forint értékű költségkeretet kapott a várostól a társulás, amihez további 23,7 millió forint támogatás is kapcsolódott?
 
Meggyőződésünk, hogy a nyíregyházi Jobbik kutatómunkája és a mai sajtótájékoztatónk híre kényszerítette a Fideszt arra, hogy lépjen az ügyben, hiszen nem maradt más számukra, mint előre menekülni, és a hibájukat leplezni.
 
Bízunk benne, hogy Nyíregyháza történetében először valóban megtörténik a felelősségre vonás. A Jobbik mind országos, mind helyi szinten elkötelezett az elszámoltatás terén, sürgősen pótolni kívánjuk a Fidesz 5 éve megígért elszámoltatási mulasztását - áll a Jobbik önkormányzati képviselőjének közleményében.