Románia elnöke kisebbségi igényeket ismert el – elszólását utólag kivágatta

Nem lehet már elérni a román elnöki hivatal honlapján az államfői üzenet hosszabb változatát, melyben Klaus Iohannis azt állította: "a kisebbségek sok célkitűzése megoldatlan még Romániában"

Nem lehet már elérni a román elnöki hivatal honlapján a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kongresszusához múlt pénteken intézett államfői üzenet hosszabb változatát, amelyben Klaus Iohannis egyebek mellett azt állította: "a kisebbségek sok célkitűzése megoldatlan még Romániában" - mutatott rá szerdán az erdélyi Transindex hírportál. A portál felidézte, hogy a kongresszuson egyik tanácsosa tolmácsolta szóban Klaus Iohannis üzenetét, de több sajtótermék is nem ebből, hanem egy lényegesen hosszabb üdvözlő beszédből idézett, amely vasárnap még elérhető volt az elnöki hivatal honlapján.
 
A Transindex szerint az elnöki hivatal sajtóosztálya nem adott magyarázatot arra, hogy miért cserélték ki utólag a honlapon az üdvözlet szövegét az elnöki tanácsos által felolvasott rövidebb változatra. A kivágott szövegrészletet a hírportál a Google által tárolt verzió segítségével találta meg, íme:
„Noha a modellünk sikeres, sok tennivaló akad. Számos megoldatlan dolgot kell még elintézni a nemzeti kisebbségek azon óhajával kapcsolatosan, hogy maradéktalanul be legyenek tartva a törvény által szavatolt jogai, vagy azzal az igényével kapcsolatosan, hogy a nemzeti identitásuk megőrzésére és nyilvános megélésére garanciákat kapjanak. Ugyanakkor a társadalom egészének és a politikai osztálynak is számos kihívással kell szembenéznie.”