Ukrajnából is jut fegyverekhez az Iszlám Állam

Az ukrán feketepiacról szerzett harceszközöket Törökországon keresztül csempészték Szíriába.

A kuvaiti belügyminisztérium tájékoztatása szerint egy terrorellenes razzia során bukkantak a körülbelül tíz-tizenkét fős ISIS-sejtre, melynek először vezetőjét, a 45 éves, libanoni származású, Osama Khayatot vették őrizetbe.

A férfi a kihallgatás során terhelő vallomást tett társaira, így a hatóságok további hat személyt is őrizetbe vettek, akik között voltak egyiptomiak, szírek, és kuvaitiak is, de legalább négy gyanúsított még szökésben van, köztük ausztrál-libanoni kettős állampolgárok is.

Kínai gyártmányú FN-6-os, Szíriában, amint leszed egy helikoptert

Hivatalos információk szerint a csoport tevékenysége iszlamista propaganda terjesztésére, pénzügyi tranzakciók lebonyolítására, új ISIS-harcosok toborzására, és fegyverbeszerzésre terjedt ki.

Khayat elismerte, hogy társaival többek között kínai gyártmányú, FN-6 típusú, hordozható rakétaindítókat szereztek be az ISIS számára, egyenesen Ukrajnából, ahol a polgárháborús konfliktus kezdete óta az eddigieknél is könnyebb haditechnikához jutni, és virágzik az illegális fegyverkereskedelem. Az ukrán feketepiacról szerzett harceszközöket Törökországon keresztül csempészték Szíriába a frissen toborzott terroristákkal együtt.

A pénzügyi műveletekkel kapcsolatban elárulta, hogy rendszeresen bonyolítottak tranzakciókat különféle török bankszámlákon, a szélsőséges propagandát pedig elsősorban interneten terjesztették.