Nehezen betartható, káros és veszélyes a kutyásokat kitiltó rendelet Dunakeszin

Nehezen betartható, káros és veszélyes a kutyásokat kitiltó rendelet Dunakeszin

Évek óta a kutyások egyik kedvenc helye volt Dunakeszi partmenti szakasza. A Duna-parton még kutyastrand is ki lett alakítva és ha a házi kedvencek kipancsolták magukat, akkor a parti büfék egyikében a gazdi is leülhetett egy kellemes ebédre, vagy csak inni valamit a nagy melegben. Kifejezetten kutyabarát hely volt.

De csak volt, idén ugyanis véget ért az idilli helyzet. A kutyások négylábú barátaikkal ki lettek tiltva a sétányról. Még áthaladniuk sem lehet és ha valakinek a büféken túl lenne dolga, akkor kénytelen nagyot kerülni egészen a bicikli útig, majd onnan vissza, ha a sétány végéhez akar eljutni.

Vagy megtanulunk repülni. Mindkét lehetőség életszerűtlen, ahogyan ez a tiltó rendelet is

- mondja egy spániel gazdája, akit ebédelni se hagyott nyugodtan a Közterület Felügyelet két egyenruhása.

Közölték vele, hogy tilos oda kutyát hozni, amit ki is tábláztak, és legközelebb már nem lesznek ilyen elnézőek, mert bírságolni fognak. Valóban kitettek néhány ilyen tiltó táblát, de a büfésoron sétáló kutyás vendégek nem feltétlenül vehetik észre. A legtöbben ugyanis megszokásból viszik kutyájukat pórázon.

Sok panasz volt a kutyásokra. Higiéniai okokból a kutyás strandhoz közel eső utolsó büfét leszámítva valóban nem lehet kutyát vinni erre a partszakaszra

- közölte az Alfahír érdeklődésére az önkormányzat Lakosságszolgálati Osztályának munkatársa.

Ha egyszer ki van téve a tábla, akkor a köztereseknek kötelességük oda menni akár ebéd közben is és figyelmeztetni a kutyásokat. Egyelőre csak figyelmeztetnek, de később már büntetnek is

- tette hozzá az önkormányzat munkatársa.

A partra látogatók jelentős része a kutyájával érkezik. Nagyon sokszor családosan mennek ki a Duna-partra, hogy kikapcsolódjanak. Ezek után viszont távol maradnak, hiszen nem hiányzik nekik a Közterület Felügyelet bírsága és ez már érződik a büfék, illetve a Duna-part forgalmán. Tavaly nyáron szombaton, vagy vasárnap sokszor telt ház volt a parton, most viszont hiába a jó idő, a tiltás miatt egyre több kutyás család kerüli ezt a partszakaszt.

Ez egy nagyon elhibázott döntése volt az önkormányzatnak. Mert, ha a köztereseknek van annyi idejük, hogy a kutyásokat nézzék, akkor ennyi erővel azt is nézzék, ha valaki nem szedi össze maga után a kutyagumit. Tehát ne öt felelőtlen kutyás miatt büntessenek ötszáz embert

- mondta az Alfahír megkeresésére az egyik büfé alkalmazottja, aki szerint azért is kivitelezhetetlen a rendelkezés, mert ha valaki például lángost akar enni, akkor kénytelen a kutyájával a tiltott részen lévő másik büfébe átmenni. 

Az lenne a szerencsés, ha pórázon, illetve szájkosárral lehetne továbbra is ide a partra hozni a kutyákat és nyilván azt büntessék, aki nem szedi össze a kutyája után az ürüléket. Ilyen azonban nagyon ritka

- teszi hozzá.

Az ott dolgozók szerint a kutyások túlnyomó többsége mindig odafigyel a kutyájára és tapasztalataik alapján legfeljebb reggel vagy késő este fordulhat elő, hogy nem vették észre a gazdik, ha kutyájuk elvégezte a dolgát. Dunakeszi önkormányzata bizonyosan tud a kialakult helyzetről, de úgy tűnik marad a fűnyíróelven alapuló tiltás.

Közben a rendelkezéssel elégedetlen civilek petíciót fogalmaztak meg az önkormányzat felé. Ebben arra hívják fel Dióssi Csaba fideszes polgármester figyelmét, hogy veszélyes a bicikli útra terelni a kutyásokat ezért arra kérik a döntéshozókat, tegyék lehetővé, hogy a Duna-parti sétány érintett szakaszát a pórázon vezetett kutyával érkezők is igénybe vehessék.

Általános tendencia a kutyabarát helyek elterjedése. Úgy tűnik a szomszédos Gödön is így látják ezt, mert oda továbbra is lehet kutyával sétálni a parton. Egyebek mellett ezért is érthetetlen Dunakeszi önkormányzatának tiltó rendelkezése, amivel vélhetően senki sem elégedett. Az a kutyás, aki eddig családostul ment Dunakeszi parti részére egyrészt nem jön többet, másrészt még azokat is lebeszélheti, akiknek nincs kutyájuk. Ezzel pedig rossz hírét keltik Dunakeszinek is ami bizonyosan nem használ senkinek.